Points of You™

Nézőpontok: ez a dolog lényege.

Életünk során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel és véleménnyel találkozunk, a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglássuk a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képesek legyünk más oldalról szemlélni a dolgokat.

A változás általában akkor kezdődik, amikor készek vagyunk nézőpontot váltani. Ez a készség fontos részét képezi a fejlődési folyamatnak, legyen szó magánemberekről, szakemberekről vagy éppen cégekről. A Points of You™ játékainak egyik sarkköve, hogy aktiválják mind az intuíciókat és érzelmeket irányító jobb agyféltekét, mind a logikus gondolkodásért felelős bal agyféltekét. Ezt a kreatív, a „női” énünket megszólító fényképekkel, illetve az agy elemző, „férfias” oldalát aktiváló szavakkal érik el, amelyek a hétköznapi életünk során előforduló témákat nevezik meg.

A módszerünk a kép és a szó által előidézett egyidejű stimulációt használja ki, amelynek során az értelem és az érzelem „összecsapnak”, és ideiglenesen „kiiktatva” a tudat éber védekező mechanizmusait. Ez a „szándékos zavarkeltés” lehetővé teszi, hogy – megfelelő munkával – megszabaduljunk a merev mintáktól, amelyek megszabják, „milyeneknek kell lenniük a dolgoknak”, és biztosítja, hogy új nézőpontok szivárogjanak a tudatunkba. A folyamat során észreveszünk és magunkévá teszünk új lehetőségeket, amelyeket a mindennapi életünk során nem volt módunk észlelni, amelyek megmutatják, milyen lépéseket tehetünk, és megadják a lökést, hogy kilépjünk a megszokott kereteink közül.

 

A Points of You™ minden fényképét gondosan választottuk ki: olyan vizuális elemet ábrázolnak, amely nem áll nyilvánvaló kapcsolatban a mellette olvasható szóval, ezért a kártyák nagymértékben képesek aktiválni az értelmet és az érzelmeket.

A módszer a szinuszgörbére emlékeztet: kezdetben kinyílunk, és a lehető legtöbb nézőpontot fogadjuk be életünk azon területével kapcsolatban, amelyen dolgozni akarunk. Lehet ez a párkapcsolatunk, a szülői szerepünk, a karrierünk, az egészségünk, vagy bármi más, ami zavar vagy aggaszt minket, vagy amivel összefüggésben döntéseket kell hoznunk. Miután sikeresen kitágítottuk a perspektívánkat, a folyamat beindul, és arra ösztönöz minket, hogy válasszuk ki a felmerülő új lehetőségek közül a számunkra leginkább megfelelőt, és tervezzük meg a következő lépéseinket, amelyek közelebb visznek a kitűzött célunkhoz.

Minden eszközünk és tréningünk az alábbi négy módszertani szakaszon alapul.

Szünet

Nézőpontok: ez a dolog lényege. Életünk során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel és véleménnyel találkozunk, a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglássuk a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képesek legyünk más oldalról szemlélni a dolgokat. A szünet lehetővé teszi, hogy levegőt vegyünk, és kissé távolabbról pillantsunk az életünkre. Alapvető és elkerülhetetlenül szükséges elem, amely segít magunk mögött hagyni a mókuskereket és a mindennapi automatizmusokat.

A perspektíva kitágítása

Minden szituáció számtalan nézőpontot rejt, és nagy kihívás más perspektívából tekinteni az életre. Ebben a szakaszban elindulunk egy úton, anélkül, hogy tudnánk, hová vezet.

Fókuszálás

Miután minden szóba jöhető nézőpontot megvizsgáltunk, a nekünk fontos felismerésekre összpontosítunk. Rávezető kérdések segítségével tisztázzuk, mely felmerülő lehetőségek szolgálják a leginkább a személyes épülésünket, és illeszkednek a belső ritmusunkhoz.

A cselekvés

Ebben a szakaszban az elméletet átültetjük a gyakorlatba. Felvázolunk egy cselekvési tervet, vagy írunk egy listát a tennivalókról: konkrét lépéseket határozunk meg, amelyeket meg kell tennünk a céljaink eléréséhez.

Értékek

A DNS-ünk. Minden, amit teszünk, itt kezdődik…

Négy év. Négy évünkbe került, mire képesek voltunk szavakba önteni az értékeinket. Annak felismerésével kezdődött, hogy az értékeink meghatározása nem kreatív folyamat, amelynek során új szavakat és a bennünk rejlő értékeket szedjük listába, hanem az a folyamat, melynek során felfedezzük, kik is vagyunk valójában, és feltárjuk rejtett kincseinket. Rájöttünk, hogy a Points of You™ értéke valójában azon értékek együttese, amelyek itt vannak bennünk– Efratban és Yaronban.

Ez a felismerés izgalmas utazásra indított minket saját inspirációnk belső világa felé. A helyzetek, emberek, sikerek, kudarcok, az életünk változatos élményei tesznek minket azzá, akik vagyunk. Mindketten visszavonultunk a belső „raktárunkba”, ahol az emlékeinket őrizzük – a szó szoros értelmében. Megnéztük a tárgyakat, amelyeket felhalmoztunk, és amelyek elmesélik a történetünket. Egy levél, egy fénykép, egy régi farmer, egy parfüm, egy bizonyítvány…

Leültünk, és megosztottuk egymással életünk történetét. Felejthetetlen este volt, sok sírással, nevetéssel és felismeréssel. Lassan, nagyon lassan világossá vált számunkra, mi köt össze minket. Ez pedig nem más, mint a Points of You™.

Kiknek ajánljuk eszközeinket?

Cégeknek

Eszközeink segítségével javíthatod a céged tevékenységének színvonalát, elérheted, hogy az alkalmazottaid felismerjék a különféle viselkedésmintákat, és új szemszögből vizsgálják meg a munkahelyi problémákat.
Vitákat rendezhetsz, és hidat építhetsz a különböző vélemények közé. Eszközeink tökéletesek csapatépítésre, vezetői fejlesztésre, valamint HR-és tréningcélokra.

Szakembereknek

Hiányozhatnak egyetlen életmód-tanácsadó, üzleti coach, terapeuta, oktató, csoportvezető, tréner és más szakember eszköztárából sem. Alkalmasak egyéni és csoportmunkához egyaránt, valamint könnyen adaptálhatók bármely célcsoporthoz,témához vagy munkamódszerhez. Fedezd fel, milyen új lehetőségeket tár fel a képi stimuláció a változás és fejlődés terén!

Magánszemélyeknek

Izgalmas, gondolatébresztő játékaink lehetővé teszik, hogy megálljunk egy pillanatra, nagy levegőt vegyünk, és más perspektívából szemléljük az élet dolgait. Játszhatod egyedül, a társaddal, a családoddal vagy a barátaiddal. Szakemberek ezrei dolgoznak nap mint nap az eszközeinkkel a világ minden táján – számukra is egyre inkább nélkülözhetetlenek.

Points of You konzultáció
Tomek Noémivel

Motivációs előadó, Coach, Mestertréner, ThetaHealing® Certificate of Sciense & Master Instructor

25 000 Ft / 60 perc