Történetünk

Üdvözlünk!

Efrat és Yaron 2002-ben találkoztak egy coachminősítő tréningen. Izraelben akkoriban kezdődött a coaching, mint tevékenység. A tréning után mindketten folytatták a saját útjukat, külön-külön főleg üzleti- és vezetői coachinggal foglalkoztak. Lehet, hogy véletlen egybeesés volt. lehet, hogy nem. 2004-ben egymástól függetlenül látták a „Jövő kezdete” című filmet. Ha még nem láttad, feltétlenül nézd meg. Nagyon megérintette őket a film, és felhozta bennük a munkával kapcsolatos szenvedélyüket. Amikor coachinggal kezdtek foglalkozni, nem kizárólag azért csinálták, hogy cégeknek segítsenek jobb eredményeket elérni, inkább azért, mert változást akartak elindítani. Változást az emberek szakmai- és magánéletében egyaránt.

Az elképesztően erős inspiráció hatására úgy döntöttünk, hogy mi is megcsináljuk. Létrehoztunk egy nonprofit projektet, amelyet “Pay it Forward”-nak neveztünk el. A fókuszt arra helyeztük, hogy fejlesztőeszközöket és –módszereket ajánlottunk hátrányos helyzetű felnőttek és fiatalok részére, akik nem rendelkeztek anyagi erővel, és gyakran még arról sem tudtak, hogy létezik olyasmi, hogy önfejlesztés, belső fejlődés. A projekt finanszírozása volt a legnagyobb kérdés. A rendes üzleti ügyfeleik részére ajánlottuk fel a „Pay it Forward” (add tovább) lehetőségét. Amikor ők fizettek a coaching szolgáltatásokért, ezzel a projekt egy résztvevőjét is finanszírozták.

Hamarosan az egész országban csoportokat hoztunk létre. Veszélyeztetett fiatalok csoportjait, családon belüli erőszak elszenvedőit, s másokat. Egyetlen dolgot kértünk a résztvevőktől, hogy ők is adják tovább, s cserébe tegyenek valami jót 3 másik emberrel, akiket nem ismernek, és nem kérhetnek érte semmit. Nagyon különleges időszak volt, bejártuk az egész országot északról délre, keletről nyugatra. Csodálatos egyensúlyban volt az üzleti ügyfeleknek nyújtott coaching, és a rászoruló személyekkel és csoportokkal való munka. Egyik alkalommal épp úton voltunk, amikor leesett a tantusz.

Mindegy, kivel dolgoztunk — cégvezetőkkel vagy rászoruló fiatalokkal — a coaching folyamat mindig nagyon verbális, logikus és deduktív volt.
Elkezdtük kérdezgetni magunkat, hogyan lehetne a folyamatot érdekesebbé tenni, hogy mindenkit jobban lekössön. Hogyan tudjuk ugyanazt a tartalmat, ami minden coaching ülésen előjön, olyan módon átadni, amivel egyfelől megkerüljük a logikát, másrészt pedig mélyebbre tudunk általa menni? Ehhez az a felismerés is társult, hogy amíg a folyamat részesei voltunk, addig remek eredmények mutatkoztak, s bekövetkezett a változás. Azonban amikor a folyamat végeztével nem voltunk ott, a résztvevők lassacskán visszatértek a régi kerékvágásba. Feltettük magunknak a kérdést: „hogyan tudnánk létrehozni egy kézzelfogható eszközt, amely jóval azután is ott marad, hogy a bevezető tevékenység véget ért?”

S ekkor jött az ötlet: hozzunk létre egy játékot!
Egy játékot, amelyet remekül lehet egyedül és csoportban játszani, minden életkorban, amely érdekes, inspiráló, s amely hozzásegíti az embereket, hogy fontos kérdéseket tegyenek fel maguknak az életükkel kapcsolatban. A Pay it Forward projektünk csoportjaitól komoly inspirációt kaptunk. Elkezdtük a piackutatást. Milyen eszközök léteznek, milyen típusú játékélmény volna megfelelő (fizikai vagy virtuális), s végül hogyan nem függene a jelenlétünktől. Különféle felméréseket is végeztünk önfejlesztési témakörökben, s több mint 1000 embert kértünk arra, osszák meg velünk gondolataikat, és hogy nekik mire lenne leginkább szükségük. Eltelt még egy év, s az álom már jelen volt.

Az ötlethez való elköteleződés teljes odaadást kívánt; mindketten kiléptünk az aktuális munkánkból. Volt azonban egy apró probléma, a pénz. Pénz nélkül nem tudtuk volna létrehozni a játékot.
Részletes üzleti tervet készítettünk, s elmentünk néhány bankhoz. A menedzsereknek meséltünk a coachingról (ne feledjük, ennek már 10 éve), s szenvedélyesen megosztottuk a The CoachingGame-ről  szóló álmunkat. Elmagyaráztuk, hogyan játsszák majd a játékot szerte a világon, hogy megváltoztatja majd az emberek életét, s meséltünk a Pay it Forward-ról. Minden prezentáció végén, miután szavakba öntöttük az álmunkat, a szobában vágni lehetett a csendet. Az ordító csendben ott ült a menedzser, és úgy nézett ránk, mintha ufók lennénk, akik csak úgy bezuhantak az irodájába. Kis szünet után megszólalt: „Efrat, Yaron, annyira lelkesek vagytok, annyira látszik, hogy valóban hisztek az ötletetekben, hogy tessék, itt egy kisösszegű kölcsön, egy pici hitelkeret, kezdjétek el a projektet, aztán amikor lesz valami konkrét, kézzelfoghatóbb dolog, gyertek vissza, és meglátjuk.” –tudtuk, hogy működik a hitelezés, úgyhogy elfogadtuk a kisösszegű kölcsönt—hat különböző banktól!

Mivel a finanszírozás megvolt, eldöntöttük, hogy a hivatalos kezdő dátum 2006. június 1. lesz. Ezen a napon találkoztunk is, egy gyönyörű tengerparton Tel Aviv-ban (hogy a környezet is inspiráljon). Mindketten nagy csomag könyvet, játékokat vittünk magunkkal, hogy legyen hivatkozási alapunk, ahonnan indulni tudunk. Egymásra néztünk, és azt mondtuk: „Olyan régóta beszélünk már a játékról, amit meg akarunk csinálni, itt az idő, hogy meg is csináljuk. De hogy néz majd ki???” Fogalmunk sem volt. Nem tudtuk, merre megyünk majd az ötlettel, s mi lesz az eredmény. Arra koncentráltunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, s bízzunk az ösztöneinkben, az intuíciónkban. S lassan-lassan, lépésről lépésre elindultunk.

Széljegyzet: A vicces dolog az, hogy miután a játék piacra került, professzorok és orvosok szerte a világból jelezték, mennyire lenyűgözik őket a játék mögött lévő elméletek… Igazság szerint a játék fejlesztése során nem foglalkoztunk ezekkel az elméletekkel.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre növekedtek a kölcsönök. A családunk sem, a barátaink sem értették az álmunkat, hogy hová tart, s hová vezet. Azt hitték, megőrültünk, s komoly adósságokba verjük magunkat. Mi azonban tudtuk, hogy végül felkerül az I-re a pont. Kilenc hónappal később elkészült. A játék a 42.hétre született meg, s lány lett. A The Coaching Game nőnemű!

Most, hogy a játék elkészült, a gyártásra kellett fókuszálnunk. De vajon hány darabot gyártassunk le? Tapasztalt üzleti kollégák, akikben megbíztunk, s akikre hallgattunk, óvatosságra intettek, hogy ne feledjük a kölcsönöket, s szerintük 50 szett The Coaching Game játékkal induljunk. De legfeljebb 100 szettel. Nézzük meg, működik-e, és majd azután csináltatunk többet. Azonban nagyon erősen éreztük, hogy ász van a kezünkben. Ismét úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a falig, és 2000 szett játékot gyártatunk. S így is történt.

Két hét alatt eladtuk mind a kétezret!!! Gyártottunk még kétezer szettet, s még kétezret…s pár hét alatt elfogyott!
Annak ellenére, hogy eleinte azt hittük, hogy a játék csak könyvesboltokban és ajándéküzletekben lesz, számos területen, szervezetnél és cégnél dolgozó szakember szeretett bele a The Coaching Game eszközbe. Választ adott a kihívásaikra, amelyek ahhoz hasonlók voltak, mint a mi megéléseink a Pay it Forward projektünkkel. Elkezdték használni a The Coaching Game-et különböző módokon, egyéni üléseken, csoportokkal, magánszemélyekkel és cégeknél, tinédzserekkel és vállalatvezetőkkel. Egyre inkább kezdett elterjedni. Hamarosan indultak a trénerképző workshopok (TraintheTrainer), s mire felocsúdtunk, már az angol nyelvű verziót adtuk ki. Montreal-ban jelent meg, a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) 2009-es konferenciáján. A játék megkezdte világkörüli útját. Egy éven belül németül, majd japánul is megjelent. Tavaly adtuk ki a lengyel, román, norvég, orosz és spanyol verziókat, s még nincs vége… 2016-ban a The Coaching Game magyar nyelven is megérkezik!!!

Megalkottunk egy lebilincselő és egyedi Trénerminősítő Programot –TCP TrainerCertification Program, hogy az egész világon továbbadhassuk, amit kaptunk (Pay it Forward). Mára büszkén mondhatjuk, hogy több mint 38 országban száznál is több minősített trénerünk van, akik elképesztő munkát visznek véghez, coachok, trénerek, facilitátorok, terapeuták. Az elmúlt években egyre több játékot és eszközt fejlesztettünk ki coaching, tréning, terápiás és fejlesztési területekre — Punctum, naplók, naptárak, s egyebek…

Jelenleg az interaktív online játék platformon dolgozunk, amelyet idén indítunk. A következő években új játékokat adunk ki, és egy másik álmunk is valóra válik, egy olyan innovatív show, amely interaktív lesz, s minden résztvevő számára személyes felismeréseket ad. Egészen biztosan váratlan, mégis pontos lesz.
Ahogyan az egész utazásunk is ilyen.