25 évvel ezelőtt kamion balesetben megsérült az arcom, ami enyhe aszimmetriát okozott a szemeimben. Az elmúlt több, mint két évtizedet úgy éltem le, hogy azt hittem, nem tehetek ellene semmit. Évek kellettek, rengeteg önméregetés a tükörben, jó és rossz napok, mire úgy éreztem, tudom a tökéletlenségemet önbizalommal viselni. Időközben elmúltam 40 éves, ennek nyomait is egyre inkább észrevettem magamon. Büszke vagyok a koromra, sőt, kimondhatom, hogy jobban érzem magam a bőrömben, mint a húszas éveimben. Ettől függetlenül szeretnék fiatalos lenni, nyitott vagyok új megoldásokra, persze csak ha nem túl drasztikusak, és csak mértékkel. Manapság gomba módra szaporodnak a tartós eredményt ígérő csodaszerek és a gyors megoldást nyújtó módszerek. Bevallom, én is bedőltem jó párnak, de egyik sem hozta meg a várva várt, tartós, látványos, ragyogó eredményt.
Egy nap aztán szembejött velem Fumiko Takatsu Arcjóga Módszer (Face Yoga Method) hirdetése. Gondoltam, mi baj lehet, kipróbálom.
Azonnal beleszerettem. Fumiko természetessége, a módszer egyszerűen nagyszerű mivolta, tudományos megalapozottsága és rugalmas alakíthatósága azonnal fellelkesített. De ami leginkább lenyűgöző volt, az a módszer hatékonysága. Mert tényleg segített. Néhány hét alatt szembetűnő volt a változás. Nemcsak én vettem észre, hanem szinte minden ismerősöm, jóbarátom visszajelzése ezt erősítette. Akikkel pedig régen találkoztam valósággal hitetlenkedve fogadták, hogy nem plasztikai beavatkozás eredménye. Ekkor már megfogalmazódott bennem, hogy mennyi hozzám hasonló nőnek segíthetne a módszer.
Ahogy mondani szokás, a többi történelem 🙂 Most pedig itt vagyok, hogy ne csak én kamatoztassam az Arcjóga Módszert, hanem átadjam mindenkinek, aki fiatalodni vagy vonásain korrigálni szeretne.
Szolgáltatásokról: Az arcjóga egy komplex módszer, amely kitartott és ismételt arckifejezések és az arcizomgyakorlatok segítségével javít a megjelenésünkön és általános jó közérzetet biztosít. Amit ígérni tudok:
- Fiatalos, sugárzó, ragyogó, feszes arcbőr érhetünk el.
- A bőr minősége is javul
- Jobb testtartás, szimmetrikus mosoly
- Az első eredmények kb. egy hónap után láthatóak
A közös munka elején megkeressük az okokat, és célzottan dolgozunk a megoldáson. A módszer azonban nem korlátozódik kizárólag az arcizom tornára, saját készítésű pakolások, helyesen kialakított szokások, légzőgyakorlatok, és megerősítő gyakorlatok összeségét foglalja magában.