#134 Mutasd a fényed, kerülj egyensúlyba!

Sokan érzik úgy, hogy kibillent az egyensúly az életükben. Sokan látjuk azt, hogy megborult az egyensúly a világban. Miről szól ez az egyén szintjén, és mit tehetünk, hogy változzon a helyzet? Erről beszélgetek Tóth Petra pszichológussal az Örömvilág podcast #134 epizódjában.

Petrával éppen egy évvel ezelőtt készült el és került adásba a „Segítők segítője – pszichológia és spiritualitás” című, #90-es rész. Ebben megismerhetted az én személyes segítőmet, aki 13-14 éve kíséri az utamat. Túl azon, hogy csodálatos pszichológus, olyan érzékeléssel bír, ami túlmutat a hagyományos kereteken. Mindig beigazolódott, amiről vele beszélgettem, mindig előrevittek a tőle, általa kapott nézőpontok.

Most azért ültünk le ismét együtt a mikrofon elé, mert fontos információkat szerettünk volna átadni a mostani időszakról mindazoknak, akiknek nyitott a szíve, az elméje és a füle erre. Az elmúlt hetek, lassan hónapok egyéni konzultációin és csoportfolyamataiban egyaránt érzékelem az emberek fáradtságát. persze az is elég, ha csak a saját helyzetemre gondolok. Én is érzem, én is élem: az egyensúly könnyebben kibillen, nagyobb a kilengés és több erőfeszítés kell ahhoz, hogy helyreálljon.

Az a fajta segítő vagyok, aki szeret a mélyére menni a dolgoknak. Nem hiszek a felületességben, a „pozitív gondolkodás mindent megold” sokak által hirdetett gyakorlatában. Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy csak a szenvedés ad lehetőséget a felemelkedésre. Valahogy a kettő között van az igazságom, és úgy gondolom, lehetnek könnyed és embert próbáló időszakaink egyaránt. Most épp ez utóbbi történik. De vajon miért? Mire tanít mindez? És mit tehetünk az egyén szintjén azért, hogy az egyensúly belül és kívül is helyreálljon?

Nyilván elolvastad a podcast címét, így nem spoyler már: ki kell lépni a fényre. Na de hogyan? És ez pontosan mit jelent? Erről szól a mai beszélgetésem Tóth Petrával. Neked. Érted.

Kíváncsi vagy Petra írásaira? Látogasd meg a „Petranonna merengője” Facebook oldalt itt: https://www.facebook.com/Petranonna-mereng%C5%91je-113205774194725/

Te mit teszel most az egyensúlyod megőrzéséért, visszaállításáért? Hogyan éled meg ezt a helyzetet? Mi kapcsolt be benned? Milyen felismeréseket adott neked ez a téma? Mi a Te fényed, amit akár meg is mutathatnál a világnak? Ha van kedved, írd meg a podcast@oromvilag.hu e-mail címre! Ugyanitt szeretettel várom témajavaslataidat is.

Szívesen hallgatod az Örömvilág podcast adásait? Kérlek, mutasd ki a szimpátiádat azzal, hogy feliratkozol csatornámra a YouTube-on , ahol minden eddigi epizódot megtalálsz, akárcsak honlapomon  és a podcast appokban.

Szeretettel várlak programjaimra:

A személyes tanfolyamok helyszíne Székesfehérváron: Örömvilág Tudatosság Központ

További programok, érdekességek: www.oromvilag.hu

Vélemény, hozzászólás?