#17 Nárcisztikus kapcsolat – egy túlélő szemével

Az Örömvilág podcast #17 epizódjában egy igazán nehéz témát hozok. Olyan kapcsolatokról lesz szó, amelyekben a megtévesztés, a manipuláció, az érzelmi, sőt, akár a fizikai bántalmazás is mindennapos.

A Facebook oldalamon nemrég szavazást hirdettem. A kérdés így szólt: „gyakran előfordul, hogy a partnered hibáztat, megaláz vagy kritizál?” A válaszadók 38%-a vallotta azt, hogy bizony, ez gyakran megtörténik. Ez nagyon magas arány, és igazán elszomorító:( Sokszor fogalmunk sincs, hogy egy boldognak tűnő családdal, párral milyen szörnyűségek történhetnek, amelyek közül az egyik legalattomosabb verzió a nárcisztikus kapcsolat.

Statisztikák szerint a népességben 1% körül mozog a nárcisztikus személyiségzavarral élők aránya. Látszólag kedves, intelligens, érző emberekről van szó, akiket a tágabb környezetük kifejezetten kedvel, ám akik otthon a négy fal között egy teljesen más arcukat mutatják meg partnerüknek, gyerekeiknek. Áldozataikat (akár egyszerre többet is) észrevétlenül hálózzák be, majd építik le, és lehetetlenítik el. Egy nárcisszal folytatott kapcsolat szó szerint felemészti az embert. A szakemberek és a túlélők azt mondják: egyetlen út van kifelé: elmenekülni, és minden kapcsolatot megszüntetni.

Ebben az epizódban egy számomra nagyon kedves hölggyel beszélgetek erről a témáról. Huszák Regina egy közel 7 évig tartott nárcisztikus kapcsolat túlélője, aki most kilép a nyilvánosság elé, hogy másoknak is segítsen felismerni és maga mögött hagyni a rémálmot. Az adásban beszélgetünk arról, hogy melyek a nárcisztikus személyiségzavarral élők jellemzői, és milyen egy általuk működtetett (uralt?!) kapcsolat.

Ha úgy érzed, hogy nem vagy érintett, kérlek, akkor is hallgasd meg ezt a podcastot, hiszen fontos, hogy minél többen legyünk, akik képesek felismerni a problémát, és segítséget nyújtani az esetleges áldozatoknak!

Véleményedet, nézőpontjaidat, esetleg saját történetedet is megoszthatod kommentben, vagy  e-mailben. Hallottad a korábbi epizódokat? Mindegyiket megtalálod a Spotify és az ApplePodcasts (iTunes) kínálatában az Örömvilág podcast csatornán, valamint honlapomon.

Aktuális programjaimról, meditációs estekről és tanfolyamokról az Örömvirág Facebook oldalán, honlapján, és hivatalos Facebook oldalamon találsz bővebb információkat.

Vélemény, hozzászólás?