#103 Feladás helyett: sikeres váltás

Hányszor futamodtál meg? Hányszor adtad fel? Mi lenne, ha nem elmenekülnél, hanem inkább váltanál olyanra, ami igazán hív? Én ezt tettem, és megérte!

Múlt héten nem készítettem adást, mert tanultam egy számomra nagyon fontos képzésen. Úgy éreztem, a kurzus napjai alatt -kivételesen – semmi mással nem szeretnék foglalkozni. Nem válaszoltam levelekre, nem fogadtam klienseket. Ott akartam lenni 100%-ban, mert ez a tanfolyam az elmúlt 7 évem megkoronázása volt.

2014 novemberében kezdtem el ThetaHealinget tanulni, most pedig elértem a technika legmagasabb, „Certificate os Science” fokozatát. Ez szakmai életem eddigi legfontosabb állomása. Aznap, amikor ez megtörtént, megálltam, és számot vetettem az  elmúlt 7 esztendővel. Láttam benne sok fájdalmas felismerést, elengedést, és még több felszabadító nézőpontváltást. Végiggondoltam az elvégzett 31 tanfolyamot, a 126 kurzust, amelyet én tartottam, és a találkozást a tanfolyamaim 849 résztvevőjével. És életemben először igazán büszke voltam a teljesítményemre.

Büszke vagyok magamra, és jó érzéssel ismerem el az erőfeszítéseim, a kitartásom, a szorgalmam gyümölcseként elért eredményemet. Ez azonban nem volt mindig így. Korábban többször is előfordult, hogy feladtam valami fontosat. Méghozzá a kishitűségem, az önbizalomhiányom, a „nem vagyok elég jó” programom miatt.

Elmúltam 40 éves, amikor a ThetaHealing elkezdett felrázni. Ezen a technikán keresztül értettem meg, hogy mennyi blokkom van, mennyi limitáció van bennem, és mennyi lehetőségem lehetne ezek nélkül. Az önismereti út, amelynek jelentős részét ezzel a módszerrel dolgoztam meg, felismertette velem,  hogy azért, mert könnyen tanulok, még igenis dicséretre méltó a teljesítményem. Megmutatta, hogy túl lehet lépni a múlt sérelmein, lehet sajnálkozás és megbánás nélkül élni, itt és most, a jelenben. És legfőképpen rávilágított arra, hogy akárhány éves is vagyok, akármit is gondoltam, terveztem korábban, azon van jogom, módom, lehetőségem változtatni.

Ez az én történetem, amely akár jó példa is lehet azok számára, akik nem mernek irányt váltani, karriert módosítani, kilépni a rossz kapcsolatukból vagy csak egyszerűen ezt tenni, ami igazán jól esne nekik. Erről a témáról hozok néhány nézőpontváltó gondolatot az Örömvilág podcast #103 epizódjában. Neked. Érted.

Benned milyen gondolatokat indított el ez az adás? Milyen felismerésekre jutottál? Mi a Te saját történeted a feladásról és/vagy a sikeres váltásról? Írd meg, és – ha hozzájárulsz – szívesen közzéteszem felületeimen.

Kérlek, támogasd a munkámat azzal, hogy feliratkozol a csatornámra a YouTube, a Spotify, az ApplePodcasts vagy a Google Podcast felületén, ahol eléred az össze eddigi epizódot! Köszönöm!

Készülj tudatosan a karácsonyra! Ha szeretnél egyszerűen, szeretettel ajándékozni, válaszd a Napi Segítő ajándékcsomagot, amely egy doboz Napi Segítő kártyacsomagot, egy üveg termelői mézet, valamint kézműves bonbonokat tartalmaz. Részeltekért kattints a www.napisegito.hu oldalra!

Ha szereted a tiszta, organikus, vegán, állatkísérlet mentes megoldásokat, ajánlom figyelmedbe ajurvedikus termékeinket, amelyeket a www.pranagarden.hu oldalon az „Örömvilág15” kód használatával 15% kedvezménnyel vásárolhatsz meg 10.000 Ft feletti rendelés esetén. Egyes termékekhez nálam, Székesfehérváron is hozzájuthatsz, vásárlási összegtől függetlenül, szintén 15% kedvezménnyel. Élnél a lehetőséggel? Írj a podcast@oromvilag.hu címre!

Szeretettel várlak aktuális programjaimra:

További programok, érdekességek: www.oromvilag.hu

Vélemény, hozzászólás?