Az erős Nő gyakran hiszi azt, hogy a Férfi gyenge, és észre sem veszi, hogy ő maga válik túlságosan férfiassá.

Ezúttal egy olyan témát hozok, amely bizony nekem is sok-sok feladatot adott az önismereti úton. A női erőről, az erős Nőről szeretnék beszélgetni ma Veled. Az erő alapvetően nem női minőség. Éppen ezért egy Nő számára hosszabb időbe (és bizony sok keserű tapasztalatba) is kerülhet, hogy megtanuljon úgy erős lenni, hogy közben megőrzi nőiességét is.

Az Örömvilág podcast #82 epizódjában erről az izgalmas és sokrétű témáról hozom Neked a nézőpontváltó gondolatokat. Az adásba néhány perc erejéig telefonon bekapcsolódik Kiss Heni nemzetkozi mentor és coach, az Autonőmia című könyv szerzője is.

A női erőnek számtalan megnyilvánulása van. Megmutatkozhat abban, ahogy valaki anyaoroszlánként védelmezi a gyermekeit, ahogy egyszerre helytáll otthon és a munkahelyén, ahogy gondoskodik és bíztat, de abban is, ahogy elnyomja a saját igényeit és a családját, a párját maga elé helyezi.

A nőknek arról a kollektív hitrendszeréről már többször szó volt korábbi epizódokban, hogy a Férfiakra nem lehet számítani. Nem önként mentek háborúba a nagyapáink, az otthon maradó anyák, feleségek, lánygyermekek mégis “kénytelenek” voltak így gondolni és érezni, hogy kellően felkészültek legyenek azokra a helyzetekre, amikor egyedül kell megoldaniuk mindent.

Az erős Nő gyakran hiszi azt, hogy a Férfi gyenge. Az erős Nőnek többnyire nincs is szüksége Férfire. A világban azonban a  két nem energiáinak egyensúlya hozza létre a harmonikus egységet mikro és makro szinteken egyaránt, így a kívül hiányzó maszkulin minőségeket sok Nő önmagán belül teremti és éli meg. Így az erős Nő sokszor inkább Férfi. Egyebek mellett erről (is) szól az erős Nő kálváriája.

Ezúttal is örömmel várom véleményed, visszajelzésed a podcast@oromvilag.hu e-mail címre! Ugyanitt javasolhatsz témát is, vagy megoszthatod saját tapasztalataidat velem és a hallgatókkal.

Az összes adást megtalálod honlapomon, YouTube csatornámon (IRATKOZZ FEL!) és a podcast appokban.

Ismered már a Napi Segítő kártyacsomagot?

64 fontos téma, 64 egyedi festmény alapján készült kártyalap, és egy füzet, amely segít megtalálni a választ aktuális kérdésedre. A képek, a nézőpontváltó gondolatok vagy a kérdések a benned lévő témával kapcsolódva hozzák létre az egyedi üzeneteket. A Napi Segítő olyan nézőpontokhoz vezet el, amelyeken keresztül könnyedén láthatóvá válnak a megoldások.

 A Napi Segítő kártyacsomag gyönyörű festményei – repróként – a Te otthonod, vagy irodád falát is díszíthetik! Márfy Gabriella festőművész olajfestményeinek másolatát fenyő vakrámára feszített, digitálisan nyomtatott textilképként rendelheted meg, két méretben! 

Szeretettel ajánlom figyelmedbe aktuális programjaimat:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egy kártyacsomag, amely
SEGÍTŐTÁRSAD A MINDENNAPOKBAN!