Hogyan lehet egy nő sikeres? Feltétlenül magánéleti áldozatokkal jár egy nő sikere? Valóban többet kell bizonyítania egy hölgynek ugyanabban a pozícióban?

Mint ex-felsővezető, elég sok tapasztalatot szereztem a női siker lehetséges útjairól. Megéltem azt a verziót, amely bizony nagyon sok áldozattal járt. És most élem azt a verziót, amelyben minden életterület kellő teret és energiát kap, miközben a siker is jelen van.

Küldetésemnek tekintem mások segítését a saját életem boldog megélése mellett. Szerencsére ezzel a missziómmal nem vagyok egyedül, és most egy különleges program erejéig össze is fogok olyanokkal, akik ugyanígy gondolkodnak.

Mindannyiunknak van saját sikerhez vezető útja, és mindannyinknak vannak olyan hatékony eszközei, amelyeket másoknak is örömmel átadunk. A „Siker, nők, tudatosság” workshop nap ötlete Kiss Henriett barátnőm és kolléganőm fejéből pattant ki, aki három hölgyet – köztük engem is – meghívott a projektre, sőt, csodaszép budapesti központját, az Életforrást is rendelkezésünkre bocsátja június 9-én.

Alkalmi csapatunk másik fele Perlusz Gabriella, aki család-, és rendszerállításokkal foglalkozik, illetve a color genetics módszerének szakavatott segítője, valamint Fert Mónika önbizalom és önbecsülés coach, a gasztro coaching hazai képviselője.

A mai adásban Kiss Henivel női szemmel beszélgetünk a sikerről, a vállalkozásról, a nők pénzhez való viszonyáról, és nem utolsó sorban arról az energiáról, amivel ezt másként és könnyedebben is lehet csinálni. 

Ha Te is szeretnéd a módszereinket gyakorlati tapasztalatokat szerezve megismerni, ha szeretnél hatalmas lépést tenni a saját utadon a sikered felé, akkor csatlakozz hozzánk a „Nők, siker, tudatosság” napra, ahol 4 workshop vár reggeltől kora estig.

Érdekelnek más önismereti, tudatosságot érintő vagy spirituális témák? Hallgass bele a csatorna többi 125 epizódjába is!

Szívesen hallgatod az Örömvilág podcast adásait? Kérlek, mutasd ki a szimpátiádat azzal, hogy feliratkozol csatornámra a YouTube-on , ahol minden eddigi epizódot megtalálsz, akárcsak honlapomon  és a podcast appokban.

Véleményedet, saját történetedet, témajavaslataidat a podcast@oromvilag.hu címen várom.

Szeretettel várlak aktuális programjaimra

ThetaHealing ONLINE Haladó tanfolyam: 2022. július 15-17. (részletek később)
Családi minták oldása és újjászületés -ELVONULÁS Bádudvarnokon: 2022. augusztus 15-18. (részletek később)
Spirituális utazás Balin – A felemelkedés útja: 2022. október 20 – november 02. (részletek később)

A személyes tanfolyamok helyszíne Székesfehérváron: Örömvilág Tudatosság Központ

További programok, érdekességek: www.oromvilag.hu

Vélemény, hozzászólás?