
Új meditációs sorozatot indítok 2023-ban, “MEDITÉTA” címmel. Ahogy az elmúlt két esztendőben, ezúttal is minden hónap első keddjének estéjén várlak Benneteket az online térben, hogy együtt fejlődjünk. Az első találkozásunkra 2023. január 3-án este kerül sor.
A témákat év közben, az aktuális események fogják meghatározni, így nem készítek előre egész éves tematikát, egyelőre az első negyedév programját határoztam meg.
Hogy fognak zajlani a “MEDITÉTA” estek?
- Minden alkalmat ráhangoló kérdésekkel nyitunk.
- Az aktuális témáról mindig hozok nézőpontokat, és adok át megfontolandó információkat. Ez a rész a “tanítás”. Ha hallgatod az podcastjeimet, nagyjából tudod, mire számíthatsz.
- Minden témához kapcsolódva lesznek letöltések, amelyeket a ThetaHealing technika segítségével tanúsítok azoknak a résztvevőknek, akik kérik és fogadják azokat. Ezeket mindig a témára és a jelenlévőkre hangolódva csinálom így igazán személyre szabottak lesznek.
- A program fő eleme a meditáció, amelyre az első két lépésben már alaposan felkészültünk.
- Végül – amennyiben igény van rá -, átbeszéljük az átélt élményeket, és meg lehet osztani a tapasztalatokat.
A programok várhatóan 60-75 percesek lesznek, témától és aktivitástól függően. A hagyományoknak megfelelően a MEDITÉTA estek meditációinak hangfelvételét a regisztrált részvevők számára (kizárólag saját felhasználásra) elektronikus úton utólag megküldöm.
Az egész éves sorozat időpontjai:
- január 3. (kedd) 19:30
Téma: Fogadalmak – Érdemes-e év elején fogadalmat tenni? Mi a helyzet a régi fogadalmakkal? Be nem váltott fogadalmak “utóhatásai” a tudattalanban. Lejárt fogadalmak feloldása.
- február 7. (kedd) 19:30
Téma: Betegségek – Transzgenerációs betegségutak, avagy mit tegyek, ha a családban öröklődik a betegség? Mire használom a betegséget? A betegség, mint nyereség. Gyógyulásba vetett hit erősítése. Kapcsolódás az egészség energiájához.
- március 7. (kedd) 19:30
Téma: Tízmilliószoros Napi teremtés (Ez a program nyilvános és ingyenes lesz, és Facebook Live élő közvetítésben zajlik majd)
- 2023. április 4. (kedd) 19:30
- 2023. május 2. (kedd) 19:30
- 2023. június 6. (kedd) 19:30
- 2023. július 4. (kedd) 19:30
- 2023. augusztus 1. (kedd) 19:30
- 2023. szeptember 5. (kedd) 19:30
- 2023. október 3. (kedd) 19:30 – őszi Bali utam időpontjától függően ez a dátum változhat!
- 2023. november 7. (kedd) 19:30 – őszi Bali utam időpontjától függően ez a dátum változhat!
- 2023. december 5. (kedd) 19:30
Hozzájárulás: 5500 Ft/alkalom
A januári, első találkozóra már most jelentkezhetsz!
Regisztráció online fizetéssel: https://www.oromvilag.hu/program/online-meditacios-estek-tomek-noemivel-2023/
Éves bérletet 55.000 Ft-ért tudsz váltani magadnak. Ez esetben az eleve nyilvános és ingyenes márciusi alkalom mellett még egy alkalmat ajándékba kapsz tőlem. Ha szeretnél bérletet váltani, írj e-mailt a program@oromvilag.hu címre!
Szeretettel várlak,
Tomek Noémi
Motivációs előadó, Coach, Mestertréner, Podcaster
ThetaHealing® Certificate of Sciense & Master Instructor
+36 (30) 88 302 11
www.facebook.com/tomeknoemi
www.facebook.com/oromvilag
www.oromvilag.hu
www.napisegito.hu
Felhívom szíves figyelmed arra, hogy 2023. januárjától a programjaim árai kizárólag magánszemélyek számára Áfa-mentesek. Amennyiben vállalkozásként kívánsz fizetni, kérlek, számolj a 27%-os általános forgalmi adóval is!